|
Smaller Default Larger

Tisztelt tulajdonosok!

Értesítem Önöket, hogy a „földhivatal által megkezdett és befejezendő" osztatlan közös tulajdon megszüntetésének megosztási eljárása során a
Gyulaháza község 0120 helyrajzi számú földrészletből kialakított ingatlanok határvonalának helyszíni bemutatására

2018. május hó 03-án 09:00 órakor kerül sor.

A bemutatás helyszíne: Gyulaháza település, az eredeti 0120 hrsz-ú ingatlan.

Kérem, hogy a fenti idöpontban szíveskedjenek a helyszínen tartózkodni, vagy írásban meghatalmazott képviselöiüknek a jelenlétét biztosítani.
Felhívom a figyelmüket, hogy a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének részletes szabályairól szóló 63/2005. (IV.8.) Korm. rendelet 4.§ (5) bekezdésében foglaltak szerint az eredetei földrészlet összes tulajdonosát igazolható módon értesíteni kell, azzal hogy a távollét nem akadályozza meg a bemutatás lefolytatását, illetve távolmaradás esetén igazolásnak helye nincs. Ezen jogszabályi helyből megállapítható, hogy a nem kérelmező tulajdonosok, azaz akik visszamaradó osztatlan közös tulajdonban maradnak, azok is értesítést kapnak a bemutatásról.

 

Értesülnek:
Kérelmezők:

1. Zakor Károly (4545 GYULAHÁZA, Ady út 9.)

2. Zsoldos Lászlóné (4545 GYULAHÁZA, Kossuth Lajos utca 10.)

3. Zámbó Miklós (4545 GYULAHÁZA, Táncsics Mihály utca 2.)

4. Zámbó Miklósné (4545 GYULAHÁZA, Táncsics Mihály utca 2.)

5. Váradi Hedvig (4545 GYULAHÁZA, Táncsics utca 105.)

6. Csépkéné Váradi Orsolya (4545 GYULAHÁZA, Petőfi Sándor utca 45.)

7. Papp István (4545 GYULAHÁZA, Dózsa utca 67.)

8. Éles Bertalan (4545 GYULAHÁZA, Dózsa György utca 2.)

9. Éles Bertalanné (4545 GYULAHÁZA, Táncsics Mihály utca 121.)

10. Dávid Lajos László (4545 GYULAHÁZA, Petőfi utca 5.)

11. Csépke Péter (4812 GYÜRE, Árpád utca 13.)

12. Németh József (4545 GYULAHÁZA, Dózsa Gy. utca)

13. Tóth Péter (4545 GYULAHÁZA, Dembinszky utca 6.)

14. Tóth Róbert (4545 GYULAHÁZA, Dembinszky utca 12.)

15. Piszár Tibor (4545 GYULAHÁZA, Arany János út 27.).

16. Molnár Ferencné (4545 GYULAHÁZA, Petőfi út 94.)

17. Molnár Ferenc (4400 NYÍREGYHÁZA, Szilvavölgy sétány 1-5. B Ih. 2/5.)

18. Molnár Róbert (4545 GYULAHÁZA, Petőfi út 94.)

19. Piszár János (4545 GYULAHÁZA, Bem út 3.)

20. Dr. Király Róbert (4600 KISVÁRDA, Kossuth Lajos utca 13.)

21. Csüllögh Annamária (4545 GYULAHÁZA, Kisvárdai utca 18.)

22. Molnár Csüllögh Irén (4600 KISVÁRDA, Kisvárdai út 18.)

23. Csüllög János (4545 GYULAHAZA, Kisvárdai utca 18.)

24. Szabó Béla (4545 GYULAHÁZA, Petőfi Sándor utca 52.)

25. Királyné Szabó Mária (4545 GYULAHÁZA, Petőfi Sándor utca 9.)

26. Szilágyi Ferencné (4600 KISVÁRDA, Víz utca 20.)

27. Jónás Sándor (4545 GYULAHÁZA, Kisvárdai utca 2.)

28. Szabó István Gábor (2234 MAGLÓD, Kepler János utca 43/3.)

29. Kovácsné Szabó Annamária (4545 GYULAHÁZA, Petőfi Sándor utca 9.)

30. Szabó Istvánné (4545 GYULAHÁZA, Petőfi Sándor utca 9.)

31. Kristóf Bertalan (4545 GYULAHAZA, Kossuth Lajos utca 17/C.) 

32. GYULAHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (!%!% GYYULAHÁZA, Petőfi S. u. 45.
33. Irattár


Osztatlan közös tulajdonban visszamaradók:

1. Szentmiklóssy Lászlóné (4545 GYULAHÁZA, Kossuth utca 74.)

2. Szentmiklóssy László (4545 GYULAHÁZA, Táncsics utca 23.)

3. Vincze Sándor (4545 GYULAHÁZA, Petőfi utca 38.)

4. Szabó Ferencné (4545 GYULAHÁZA, Petőfi utca 52.)

5. Tóth Mihály (4545 GYULAHÁZA, Munkás utca 2.)

6. Németh Józsefné (4545 GYULAHÁZA, Dózsa Gy. u.)

7. Tóth János (4545 GYULAHÁZA, Munkás utca 4.)

8. Tóth László (4545 GYULAHÁZA, Munkás utca 4.)

9. Tóth István (4545 GYULAHÁZA, Munkás utca 4.)

10. Nagy Miklósné (4545 GYULAHÁZA, Petőfi utca 13.)

11. Vincze Pál (4545 GYULAHÁZA, Dózsa utca)

12. Gáti Ferenc (4545 GYULAHÁZA, Sallai utca 35.)

13. Gáti Csaba (4545 GYULAHÁZA, Dembinszky út 26.)

14. Kozma István (4545 GYULAHÁZA, Petőfi utca.)

15. Liptai Mihály (4545 GYULAHÁZA, Szabadság út 6.)

16. Ráti Lászlóné (4545 GYULAHÁZA,Dózsa utca 46/A.)

17. Szász Mátyásné (CSÉM, Béke u 14.)

18. Kasza László (2146 MOGYORÓD, Gödöllői út 2.)

19. Kasza Zsolt (4545 GYULAHÁZA, Sallai utca 16

20. Rácz Zoltán (4545 GYULAHÁZA, Ady Endre utca 2.)

21. Németh István (4545 GYULAHÁZA, Szabadság utca 1.)

22. Csüllög Csaba (4600 KISVÁRDA, Tompos lakótelep 7. F. Ih. fszt.2.)

23. Kontrák András (4545 GYULAHÁZA, Úttörő u. 6)

24. Kontrák Ferenc (4545 GYULAHAZA, Úttörő utca 6.)

25. Kontrák Ilona (4545 GYULAHÁZA, Úttörő utca 6.)

26. Kontrák István (4545 GYULAHÁZA, Úttörő utca 6.)

27. Grósz Ferencné (4546 ANARCS)

28. Lengyel Sándor (4545 GYULAHÁZA, Táncsics Mihály utca 56/A.)

29. Kaczur Tiborné (2094 NAGYKOVÁCSI, Munkácsi utca 44.)

30. Lakatos Józsefné (4545 GYULAHÁZA, Petőfi utca 10.)

31. Juhász Krisztián (4545 GYULAHÁZA, Kossuth út 1.)

32. Csüllögh Mihály (4545 GYULAHÁZA, Dembinszky út 68.)

33. Csüllögh Tamás (4545 GYULAHÁZA, Dembinszky út 68.)

34. Tóth Szilárd (4545 GYULAHÁZA, Petőfi utca 12.)

35. Danku Miklósné (4545 GYULAHÁZA, Dembinszky út 8.)

36. Tóth László Csaba (4545 GYULAHÁZA, Kisvárdai út 13/A.)

37. Nagy József (4545 GYULAHÁZA, Táncsics utca 7.)

38. Pál Rudolfné (4545 GYULAHÁZA, Dózsa utca 9.)

39. Molnár Miklósné (4545 GYULAHÁZA, Rákóczi utca)

Híreink

Hírek

Gyulaháza Község Önkormányzata (4545 Gyulaháza, Petőfi S. u. 45.) az újonnan létesített, teljesen automatizált fólia telepére, január végi, február eleji munkába állással munkatársakat keres. A...

Hírek

A Gondosóra jelzőrendszert díjmentesen igénybe veheti minden 65. életévét betöltött magyar állampolgár. Igényelje Ön is saját magának, vagy hozzátartozójának: www.gondosora.hu

Hírek

Tisztelt Lakosság! Értesítem a tisztelt ebtartókat, hogy az évi veszettség elleni kötelező összevezetéses védőoltás Gyulaháza településen az alábbi időpontokban kerül végrehajtásra: 2023....

Hírek

Gyulaháza Község Önkormányzata tájékoztatja azokat a családokat, akik alapfokú és középfokú oktatásban részesülő gyermeket nevelnek, illetve a felsőoktatásban résztvevő fiatal felnőtteket, hogy...

Hírek

2023. december 31-ig kell bejelenteni az önkormányzat jegyzőjének az 500 köbméter/év vízkivétel alatti, engedély nélkül létesített ásott és fúrt kutakat.

Pályázataink

Pályázatok

Gyulaháza Község Önkormányzata a 2022-ben meghirdetett Szolgálati lakás és orvosi szolgálati lakás felújítása, fejlesztése - 2022 című, MFP-SZLOSZL/2022 kódszámú pályázati kiírás keretében vissza...

Pályázatok

A projekt azonosító száma: EFOP-3.9.2-16-2017-00015 Projekt címe: Humán kapacitások fejlesztése Kisvárda és térsége szemléletében. Letölthető anyagok: EFOP_392_16_2017_00015 Humán kapacitások...

Pályázatok

  S a j t ó k ö z l e m é n y    Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése – 2022...

Pályázatok

  S a j t ó k ö z l e m é n y    Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése – 2021 című....

Pályázatok

  S a j t ó k ö z l e m é n y    Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Kommunális eszközök beszerzése – 2021 című, MFP-KOEB/2021 kódszámú...

Pályázatok

Sajtóközlemény Gyulaháza Község Önkormányzata 264,59 millió forint uniós támogatást nyert el a Külterületi helyi közutak fejlesztése című, VP6-7.2.1.1-21 kódszámú pályázati kiíráson. Az Európai...

Pályázatok

Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett „Orvosi eszközök - 2020” című, MFP-AEE/2020 kódszámú pályázati kiírás keretében 2.997.984.- Ft összegű vissza nem...

Pályázatok

Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett „Temetői infrastruktúra fejlesztése - 2020” című, MFP-FVT/2020 kódszámú pályázati kiírás keretében 2.348.000.- Ft...

Gyulaháza címere

Díszpolgáraink

Arculati kézikönyv

gyulahaza tak

 

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Bővebben