|
 
Smaller Default Larger

Gyulaháza Község Önkormányzatának képviselő-testülete nevében szeretettel köszöntöm kedves látogatóinkat a község megújult honlapján. Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy internetes kalandozása során felkereste községünk hivatalos weblapját. 

Látogatása során megismerkedhet településünk történelmi múltjával, jelenével, értékeivel, kulturális életünkkel. Informálódhat a közéletről, elolvashatja az Önkormányzat Képviselő-testületének rendeleteit, letöltheti az Ön számára fontos nyomtatványokat. Megismerheti községünk történetét, nevezetességeit, intézményeit és egyesületeit, betekintést nyerhet a település oktatási intézményeinek mindennapjaiba, a község kulturális- és sport életébe, valamint információt kaphat rendezvényeinkről, ünnepeinkről. A honlapon megjelenő hasznos és fontos információk és szolgáltatások közzététele révén szeretnénk ügyfélbaráttá tenni Önkormányzati Hivatalunkat.
Remélem, hogy honlapunk hozzájárul ahhoz, hogy az érdeklődők mindig a legaktuálisabb képet kapják településünkről, annak életét színesítő rendezvényeiről.
Kellemes és hasznos perceket kívánok Önnek virtuális látogatása alkalmából!
Amennyiben sikerült felkelteni érdeklődését Gyulaháza értékei, szépségei iránt, kérem, látogassa meg községünket a valóságban is!

Önkormányzati vendégházaink lehetőséget nyújtanak Önnek arra, hogy akár néhány napot is eltöltsön településünkön.

bardi bela
Bardi Béla László
polgármester

Híreink

Hírek

Gyulaháza Község Önkormányzata (4545 Gyulaháza, Petőfi S. u. 45.) az újonnan létesített, teljesen automatizált fólia telepére, január végi, február eleji munkába állással munkatársakat keres. A...

Hírek

A Gondosóra jelzőrendszert díjmentesen igénybe veheti minden 65. életévét betöltött magyar állampolgár. Igényelje Ön is saját magának, vagy hozzátartozójának: www.gondosora.hu

Hírek

Tisztelt Lakosság! Értesítem a tisztelt ebtartókat, hogy az évi veszettség elleni kötelező összevezetéses védőoltás Gyulaháza településen az alábbi időpontokban kerül végrehajtásra: 2023....

Hírek

Gyulaháza Község Önkormányzata tájékoztatja azokat a családokat, akik alapfokú és középfokú oktatásban részesülő gyermeket nevelnek, illetve a felsőoktatásban résztvevő fiatal felnőtteket, hogy...

Hírek

2023. december 31-ig kell bejelenteni az önkormányzat jegyzőjének az 500 köbméter/év vízkivétel alatti, engedély nélkül létesített ásott és fúrt kutakat.

Pályázataink

Pályázatok

Gyulaháza Község Önkormányzata a 2022-ben meghirdetett Szolgálati lakás és orvosi szolgálati lakás felújítása, fejlesztése - 2022 című, MFP-SZLOSZL/2022 kódszámú pályázati kiírás keretében vissza...

Pályázatok

A projekt azonosító száma: EFOP-3.9.2-16-2017-00015 Projekt címe: Humán kapacitások fejlesztése Kisvárda és térsége szemléletében. Letölthető anyagok: EFOP_392_16_2017_00015 Humán kapacitások...

Pályázatok

  S a j t ó k ö z l e m é n y    Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése – 2022...

Pályázatok

  S a j t ó k ö z l e m é n y    Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése – 2021 című....

Pályázatok

  S a j t ó k ö z l e m é n y    Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Kommunális eszközök beszerzése – 2021 című, MFP-KOEB/2021 kódszámú...

Pályázatok

Sajtóközlemény Gyulaháza Község Önkormányzata 264,59 millió forint uniós támogatást nyert el a Külterületi helyi közutak fejlesztése című, VP6-7.2.1.1-21 kódszámú pályázati kiíráson. Az Európai...

Pályázatok

Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett „Orvosi eszközök - 2020” című, MFP-AEE/2020 kódszámú pályázati kiírás keretében 2.997.984.- Ft összegű vissza nem...

Pályázatok

Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett „Temetői infrastruktúra fejlesztése - 2020” című, MFP-FVT/2020 kódszámú pályázati kiírás keretében 2.348.000.- Ft...

Gyulaháza címere

Díszpolgáraink

Arculati kézikönyv

gyulahaza tak

 

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Bővebben