|
Smaller Default Larger

A Kormánynak, a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V. 8.) Korm. rendelete (továbbiakban Rendelet) 3 § (1) bekezdése értelmében az alábbi e-mail-címet teszem közzé:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Rendelet 1.§ (3) bekezdése szerint a Rendelet alkalmazásában– az engedély megnevezéssel bíró határozaton túlmenően – engedély valamennyi olyan – hatósági jóváhagyásról, hozzájárulásról, elismerésről szóló – határozat, amely az ügyfél számára valamely tevékenység végzését lehetővé teszi, vagy részére valamely jog gyakorlását biztosítja.

 

A Rendelet hatálya nem terjed ki

a) a Rendelet 1.mellékletben meghatározott ügyekre,

b) azokra az ügyekre, amelyekben a kérelmezett jog Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségei, valamint az Európai Unió kötelező jogi aktusai alapján kizárólag engedéllyel gyakorolható,

c) az Ákr. 8. § (1) bekezdése szerinti eljárásokra,

d) azokra az ügyekre, amelyekben jogosultság mértékének meghatározása szükséges, oly módon, hogy az ügy érdemében a hatóság mérlegelési jogkörrel rendelkezik,

e) a hatósági bizonyítvánnyal, igazolvánnyal és nyilvántartással összefüggő ügyekre és

f) azokra az ügyekre, amelyekben jogszabály hatósági szerződés kötését teszi lehetővé vagy kötelezővé.

A Rendelet 1. melléklete szerinti eljárások: 
A rendelet hatálya alól kivett ügyek

  1. Anyakönyvi engedélyezés
  2. Határrendészeti engedélyezések
  3. Jármű műszaki vizsga, honosítás, eredetvizsgálat, jármű átalakításának engedélyezése; polgári légiközlekedési és katonai légügyi, vasúti és egyéb útügyi ügyek
  4. Harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezése
  5. A Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari és kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléséről, valamint a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 365/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó engedélyezési eljárások
  6. Vezetékjog engedélyezés
  7. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény IV/A. Fejezete szerinti ügyek, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházásokkal összefüggő engedélyezési eljárások
  8. Kisajátítási eljárások, kisajátítást megelőző előmunkálati engedélyezési eljárások, bányaszolgalmi ügyek, valamint útlejegyzésre és korlátozásra, kártalanításra irányuló ügyek
  9. Külföldiek ingatlanszerzésének engedélyezése
  10. Földügyi és földforgalmi eljárások
  11. Erdő igénybevételével összefüggő ügyek
  12. Termőföld más célú hasznosításával összefüggő eljárások
  13. Fertőző állatbetegség gyanúja vagy annak megállapítása esetén szükséges engedélyezési eljárások
  14. Gyámügyi és gyermekvédelmi eljárások, egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerhatósági engedélyezések
  15. Megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény szerinti minősítési eljárások
  16. Bányászati igazgatással összefüggő engedélyezési eljárások
  17. Veszélyes hulladékkal és szennyvíziszappal kapcsolatos tevékenységek engedélyezése, védett állat- és növényfajokkal összefüggő engedélyezési eljárások
  18. Köznevelési nyilvántartásbavételi és engedélyezési eljárások

MHK Jogszabály szolgáltatás.pdf LETÖLTÉSE

Híreink

Hírek

Gyulaháza Község Önkormányzata (4545 Gyulaháza, Petőfi S. u. 45.) az újonnan létesített, teljesen automatizált fólia telepére, január végi, február eleji munkába állással munkatársakat keres. A...

Hírek

A Gondosóra jelzőrendszert díjmentesen igénybe veheti minden 65. életévét betöltött magyar állampolgár. Igényelje Ön is saját magának, vagy hozzátartozójának: www.gondosora.hu

Hírek

Tisztelt Lakosság! Értesítem a tisztelt ebtartókat, hogy az évi veszettség elleni kötelező összevezetéses védőoltás Gyulaháza településen az alábbi időpontokban kerül végrehajtásra: 2023....

Hírek

Gyulaháza Község Önkormányzata tájékoztatja azokat a családokat, akik alapfokú és középfokú oktatásban részesülő gyermeket nevelnek, illetve a felsőoktatásban résztvevő fiatal felnőtteket, hogy...

Hírek

2023. december 31-ig kell bejelenteni az önkormányzat jegyzőjének az 500 köbméter/év vízkivétel alatti, engedély nélkül létesített ásott és fúrt kutakat.

Pályázataink

Pályázatok

Gyulaháza Község Önkormányzata a 2022-ben meghirdetett Szolgálati lakás és orvosi szolgálati lakás felújítása, fejlesztése - 2022 című, MFP-SZLOSZL/2022 kódszámú pályázati kiírás keretében vissza...

Pályázatok

A projekt azonosító száma: EFOP-3.9.2-16-2017-00015 Projekt címe: Humán kapacitások fejlesztése Kisvárda és térsége szemléletében. Letölthető anyagok: EFOP_392_16_2017_00015 Humán kapacitások...

Pályázatok

  S a j t ó k ö z l e m é n y    Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése – 2022...

Pályázatok

  S a j t ó k ö z l e m é n y    Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése – 2021 című....

Pályázatok

  S a j t ó k ö z l e m é n y    Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Kommunális eszközök beszerzése – 2021 című, MFP-KOEB/2021 kódszámú...

Pályázatok

Sajtóközlemény Gyulaháza Község Önkormányzata 264,59 millió forint uniós támogatást nyert el a Külterületi helyi közutak fejlesztése című, VP6-7.2.1.1-21 kódszámú pályázati kiíráson. Az Európai...

Pályázatok

Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett „Orvosi eszközök - 2020” című, MFP-AEE/2020 kódszámú pályázati kiírás keretében 2.997.984.- Ft összegű vissza nem...

Pályázatok

Gyulaháza Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében meghirdetett „Temetői infrastruktúra fejlesztése - 2020” című, MFP-FVT/2020 kódszámú pályázati kiírás keretében 2.348.000.- Ft...

Gyulaháza címere

Díszpolgáraink

Arculati kézikönyv

gyulahaza tak

 

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Bővebben