Gyulaháza község Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében, a Közép-Nyírség északkeleti részén, - más meghatározás szerint – a Felső-Tiszavidéken található.

Lakóinak száma 2010 fő.

A település határainak nyugati része homokdombos, keleti és déli része mélyebb fekvésű. A déli határrész korábban vizes, mocsaras terület volt. A nyugati rész homokbuckáira jellemző, hogy a dombok fekvése egyező az észak-déli, úgynevezett „Kassai” széliránnyal.

A település feltehetően már az őskorban is lakott terület volt, legalább is erre engednek következtetni az itt talált réz-és bronzkori leletek.

A jelenlegi község története a XIII. század végéig vezethető vissza. A falu neve személynév eredetű. Névadója, s ez talán keletkezési idejét is meghatározza, egy 1305. évi oklevélben említett Gyula nevű birtokos, aki a később elpusztult és Gyulaháza határába olvadt Maráz nevű helyiséget is birtokolta.
A település ezen időszakáról a Zichy okmánytárban, s az Ibrányi család levéltárában is találhatóak dokumentumok.

A község szerepköre a történelem folyamán hol nagyobb, hol kisebb volt.
Így az 1300-as években kiemelkedő szerepet töltött be az ország törvénykezésében, hiszen Magyarország mindenkori nádorai itt tartottak ítélőszéket.
A falu határában fogták el és ítélték el a Zsigmond király elleni lázadás vezérét, Mártont. Kivégzésének helye egy domb volt, amely még hosszú ideig szolgált vesztőhelyként. Ezt a területet a községben ma is „Márton fája dűlő”-nek nevezik.

Gyulaháza a XVII. és XVIII. században gyakran volt vármegyei közgyűlés színhelye is. A XIX. század végéig legjelentősebb birtokosai a Gyulaházy, a Petneházy, az Uzonyi, a Csiky, a Pikóczy, a Barkóczy, az Ilosvay, a Gyulay és a Czóbel családok voltak.

Megjegyzendő, hogy 1823-ban a község közel fele leégett.
Az elmúlt évszázad nagy történelmi eseményei közül az 1848-as szabadságharcra vonatkozóan alig találunk Gyulaházával kapcsolatos feljegyzéseket, s az első és második világháborúban sem volt a település jelentős hadszíntér, viszont 68 gyulaházi fiatalember életét áldozta hazájáért.

Gyulaháza község a második világháború után, a tanácsrendszerben is mindvégig megtartotta önállóságát.
Az 1970-es évek végén viszont csak hallatlan szerencsével kerülte el annak elvesztését, mivel az akkori országos és megyei tervekben Gyulaháza egy szerepkör nélküli, fejlesztésre nem kijelölt, egyéb település kategóriába tartozott, s egy teljesen más típusú, más hagyományokkal és kultúrával rendelkező község társközségének szánták.
Az eltelt időben a település, az itt élő emberek bebizonyították, hogy rossz döntés lett volna elsorvasztásuk.

A község mára megfelelő infrastruktúrával és igen jó intézményi hálózattal rendelkezik. Az egész településen kiépült a gáz-, ivóvíz-és csatornahálózat, valamennyi útja aszfaltos, jól kiépített belvízcsatorna rendszerrel, járdákkal is rendelkezik.
A településnek igen szép, modern 14 tantermes általános iskolája, nemzetközi méretű tornacsarnoka, fedett nézőteres sportpályája, fedett tanuszodája, 50 fő idős embernek otthont adó Idősek Ápoló-Gondozó Otthona, 75 férőhelyes óvodája, háziorvosi és fogorvosi rendelője, gyógyszertára, művelődési háza, könyvtára, étterme, repüléstörténeti, hagyományőrző kiállítóterme, 3 vendégháza (70 férőhellyel) van.
A kereskedelmi és vendéglátóipari ellátás megfelelő, mely a helyi vállalkozókat dicséri.

Az aktív keresők jelentős része napi ingázó, s elsősorban a közeli kisvárdai munkahelyeken dolgoznak.
Bár jelentős a községben a munkanélküliség, a munkanélküli ráta eléri a megyei szintet.
A társadalmi szervezetek közül a Gyulaháza Múltjáért és Jövőjéért Alapítvány, a Sportegyesület tevékenysége érdemel említést.

A községben egyetlen műemlék jellegű épület, az 1769-ben épült Református Templom található.

Gyulaháza község szülötte az eddigi első és egyetlen magyar űrhajós Farkas Bertalan, a szintén innen származó Dr. Kozma Pál akadémikus, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, akik az 1997-ben alapított „Gyulaháza Község Díszpolgára” cím kitüntetettjei.

A Gyulaházára látogatókat megfogja a község rendezettsége, tisztasága, parkosítottsága. Az ideérkezőknek kellemes látványt nyújtanak a díszfa és gyümölcsfa sorokkal szegélyezett rendezett utcák, a virágos előkertek, a közintézmények, közterületek gondozottsága. Mindez arról árulkodik, hogy az itt élők szeretik, s magukénak érzik településüket.Ancsa az